Kégl Sándor hagyatékában sajnos nem maradtak fenn Goldziher Ignác levelei, így kettejük levélváltásának bemutatásánál csak az ő általa írt levelekre támaszkodhatunk. 1 Kégl az ifjú Goldziher tanítványa volt, s a mindössze 12 évnyi korkülönbség ellenére az egykori tanár és világhírű tudós iránti tisztelet már a levelek megszólításából („Mélyen tisztelt tanár úr”) is kicseng. Még 1907-ben, akadémiai levelező taggá választása után egy évvel is ugyanezt a megszólítást használja Kégl. Az egyetlen neki írt lap, amely Goldzihertől fennmaradt 1908-ban azonban úgy kezdődik: „Kedves barátom!”, és így kezdődik az utolsó, Kégl által 1914-ben írt levél is.

A legelső levélben (1891. I. 30.) Kégl háláját fejezi ki mesterének, hogy „igénytelen zsengéjét jóindulatú bírálatban” részesítette. A megjegyzéseket megköszönve kéri Goldzihert, hogy mutassa be ezen írását az Akadémia ülésén. Goldziher élete végéig pártfogolta tehetséges tanítványát, s az említett mű (Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből) akadémiai felolvasására hamarosan sor is került. Sőt, egy 1892. novemberi leveléhez Kégl már csatolhatja is a megjelent értekezés néhány példányát, dicsérve a „minden várakozást felül múló” szedést.

A következő levél rávilágít arra, hogy Kégl szakmai felkészültségéről és alaposságáról milyen mélyen meg volt győződve mestere. Goldziher ugyanis megkérte, hogy egy készülő cikkéhez 2 gyűjtsön adatokat a könyvtárában található irodalomban. Kégl három hosszú levélben (1892. VI. 11., 15., 20.) is foglalkozik e kérdéssel. Később is elő- előfordul, hogy Goldziher Kégl Sándort kéri meg, hogy könyvtárában nézzen utána egyes idézeteknek (1894. XI. 1.), szóalakoknak (1900. VI. 1.), vagy akár könyveknek (1901. V. 18., 1902. V. 19., 1905. VII. 1.). Érdeklődési körük azonban csak részben fedte egymást, ezért Kégl nem mindig tudott segíteni.

1892. július 2-án, a büszke fiatal tudós kicsit félve küldi el egykori professzorának első német nyelvű publikációját, 3 kérve Goldzihert, hogy „ne ítéljen nagyon szigorúan németsége fölött”.

Goldzihert 1892-ben választotta az Akadémia rendes tagjai közé. Székfoglaló értekezésének 4 egy példányát elküldte Kégl Sándornak, aki 1893. március 20-án kelt levelében megköszönve Goldziher figyelmességét megragadja az alkalmat, hogy kifejtse nézeteit az érdeklődési körébe tartozó különböző keleti népek költészete között. E leveléből az is kiderül, hogy figyelemmel kísérte a nemzetközi szakirodalmat is.

Később Goldziher elküldte neki a Kőrösi Csoma Sándor emlékezetére tartott előadását 5 is, amelyet örömmel nyugtázva Kégl megállapította, hogy az iszlámot ért hatások vizsgálata új távlatokat nyit az iszlámkutatásban, ami megváltoztathatja az iszlámról alkotott képünket (1903. VI. 22.).

A tudós, polemizáló Kégl mutatkozik meg azokban a levelekben, amelyekben megvédi álláspontját az őt ért kritikával szemben. Számos nyelvben való jártassága jogos magabiztossággal vértezi fel egy olyan szakterület, az iranisztika kérdéseiben, amelynek abban az időben hazájában ő volt a legjobb ismerője (1898. IX. 17., 1907. X. 8.).

Szakmai hozzáértésével és megbízhatóságával mindvégig tisztában volt Goldziher, ezért fordulhatott elő az, hogy 1905-ben őt kérte fel, hogy arab nyelvtanóráit tartsa meg. A magántanár Kégl mozgástere az egyetemen azonban rendkívül korlátozott volt, a számára engedélyezett órakeretet nem léphette túl, ezért 1905. XII. 2-án kelt válaszában arról értesítette Goldzihert, hogy az órákat „privatissimi” fogja megtartani.

Nemcsak Vámbéry Ármin volt haláláig hű pártfogója Kégl Sándornak. Hozzá hasonlóan Goldziher Ignác is mellette állt. Támogatta őt az akadémikussá választás elérésében is, ezért küldte el számára Kégl a tagajánláshoz szükséges bibliográfiáját (1904. II. 6.). 1914-ben pedig az egyetemen fáradozott az érdekében, ill. a keleti stúdiumok ügyében (1914. IV.30.).