1925-26. évi állapotáról szóló jelentésben: 1
„Néhai Kégl János testvére, néhai Kégl Sándor egyet. m. tanár, az Akadémia l. tagja, óhajának megfelelően ennek könyvtárát az Akadémiának adományozta. Ez az évtizedeken át nagy anyagi áldozattal tervszerűen gyűjtött könyvtár közel 75 keleti, főleg perzsa kéziratot tartalmaz. Az iráni és a sémi Kelet iránt való univerzális érdeklődéssel gyűjtött össze Kégl Sándor urdu és szanszkrit nyelven írott műveket a hozzájuk fűződő gazdag irodalommal együtt. Szépen van képviselve a gyűjteményben a perzsa szépirodalom és az arab s perzsa történeti irodalom. Szótári anyagában is megbecsülhetetlen gyarapodást jelent. A Keletre vonatkozó munkák mellett azonban nagyon értékes az európai klasszikusok gyűjteménye is.” 2
Kégl János képviselőjeként Reviczky Jenő ráckevei közjegyző 1924. szeptember 16-án fordult az Akadémia igazgatóságához, hogy az elhunyt intenciói szerint felajánlja néhai fivére, Kégl Sándor könyvtárát az Akadémiának, s egyben felkérje arra, hogy a hagyaték átvétele érdekében a szükséges lépéseket tegye meg. 3
Az Akadémia főtitkára, Balogh Jenő válasza jól mutatja Kégl sokoldalúságát. A Pénzügyminisztériumtól várható illetékmentességen kívül arra való hivatkozással hárítja el a hagyaték leltározásának a közjegyző részéről jogosan felmerülő igényét, hogy „azt nem is végezhetné egy szakférfiu, mert a M. Tud. Akadémia tagjai közül egyesek inkább a török, arab és perzsa nyelvekkel, mások a szanszkrit, hindu stb. nyelvcsoporttal foglalkoznak és értesülésünk szerint több nyelven irt munkák találhatók a könyvek között.” 4
A főtitkár szinte azonnal jelezte Kégl Jánosnak is, hogy az Akadémia hálásan elfogadja a „rendkivüli értékü” hagyatékot. 5
Mivel a közjegyző ragaszkodott ahhoz, 6 hogy az Akadémia teljhatalmú megbízottja leutazzon Pusztaszentkirályra, az Akadémia pedig késznek mutatkozott arra, hogy Németh Gyula turkológus levelező tagot felkérje a könyvtár átnézésére, hosszú egyeztetések után, 1925. június 3-án erre sor is került. Az elkészített szakvélemény egy rendkívül értékes könyvtárról számolt be: „Az iráni filologiára vonatkozó rész értéke tudományos szempontból megbecsülhetetlen. Nemcsak az európai szakirodalmat tartalmazza lehető teljességgel, hanem nagyszámú keleti kiadványt, kéziratot, számos ritkaságot is, köztük olyanokat, melyek magyar szempontból fontosak s könyvtárainkból hiányzanak. A könyvtár tudományos értékének jellemzésére általában azt mondhatom, hogy sok tekintetben felette áll mind Vámbéry, mind Goldziher könyvtárának. Jó részben mindenesetre oly munkákat tartalmaz, melyek könyvtárainkban nincsenek meg s Akadémiánk eddig is kiválóan gazdag keleti gyüjteményét a legszerencsésebben egészíti ki.” 7
A szakvélemény kézhezvétele után, és valószínűleg az akkor már nagybeteg János kérésének is eleget téve, az Akadémia gyors döntéseket hozott.
Az Igazgatótanács felhatalmazta a főtitkárt, hogy „az előre nem látott kiadások” rovatból fedezze a könyvtár elszállításának költségeit, intézkedjék az örökösödési illeték rendezéséről, Ferenczi Zoltán 8 főkönyvtárnokot pedig megbízta a szállítási, katalogizálási és egyéb ezzel kapcsolatos feladatok lebonyolítására. 9
A könyvtár átadására végül 1925. augusztus 7-én Pusztaszentkirályon került sor, az Akadémia képviseletében Jirka Alajos írta alá az erről szóló jegyzőkönyvet. 10 A főtitkár a közjegyzőnek augusztus 15-én kelt levelében arról számol be, hogy a könyvtár már az Akadémia palotájában van, s feldolgozása hosszabb időt fog igénybe venni. 11
Az átvételi jegyzőkönyv tanúsága szerint összesen 11.108, részben kötött, részben kötetlen kéziratot, könyvet és folyóiratot tartalmazott az adomány. A korábbi felmérések ennél szerényebb mennyiségről számoltak be. Az eredeti felajánlásban 3012 darab, többnyire díszkötésű nyomtatott könyv, és 2699 darab fűzött könyv szerepelt. Németh Gyula – rövid, másfél napos vizsgálódása során – 5-7000 kötetre becsülte a könyvtárat. 12
Nagyságát tekintve az alapító Teleki József, az Akadémia első elnöke, 30.000 kötetből álló gyűjteménye után ez a második legnagyobb adomány a Könyvtár történetében. Értéke azonban nemcsak mennyiségében rejlik, hiszen amint azt Németh Gyula is írta, a művek egy jó része könyvkereskedői forgalomban nem volt megtalálható, sok volt közte a kézirat, illetve a Keleten vásárolt litográfia. Öccse leveléből tudjuk, hogy Kégl Sándor már középiskolás éveinek kezdetén jelentős könyvgyűjteménnyel rendelkezett, majd „45 év alatt évenként könyvtárának fejlesztésére 5-6000 arany forintot fordított”.
